Metálfényű pávakék és zöld kagylóhéjak

"Metált bírod?"

Igen, mondhatnánk, határozottan. Így is és úgy is, minden irányból. Zeneileg, képileg, fényileg is. Ezek a kagylók viszont nem screamot nyomnak, sőt, nem is tépik a húrokat, szimplán csak szépek, fényesek, színesek, dekoratívak.

metálfényű kagyló kagylóhéj

Tekintve, hogy lakásfelújítás közepén állunk, sőt benne derékig, a fiúk két sor vakolata és a "hová kerüljön a hány darab villanykapcsoló" kardinális kérdésköre között folyamatosan apró – mondjuk így – dizájnötletek jutnak eszembe. Bevillannak, aztán vagy leírom őket az okos ötletes füzetembe, hogy később is emlékezzek rájuk, vagy azonnal megcsinálom, vagy elfelejtem. Ez utóbbira legtöbbször időhiány miatt kerül sor, ezért igyekszem leginkább az első füzetes megoldáshoz folyamodni. Ez az ötlet viszont a pinteresten látott krómozott kagylók alapján született, merthogy házilag nem tudok krómozni. Pedig ha volna módom, eskü megpróbálnám :D Szóval így végül maradt az ecset, a metálfényű akrilfesték, a tükörfényű(nek mondott) festékspray, na meg a kagylóhéjak.



Pávakék és zöld metálfényű festett kagylók

Az alapszínek kiválasztásánál a fürdőszobához összeállított moodboard-om színeit vettem figyelembe, ezek az azúrkék, türkiz, tengerzöld, lime, fehér, ezüst és a nyers színek. Ehhez találtam kék és zöld metálfényű akrilfestékeket, és tükörfényű ezüst festéksprayt.

Hozzávalók:

  • Kagylók (kisebb-nagyobb, leginkább fehér, barázdált héjú, nem baj, ha törött)
  • Kék és zöld metálfényű akrilfesték
  • Ecset (ha kenjük)
  • Króm effekt ezüst színű festékspray 
  • Régi újságpapír és doboz (ha fújjuk)
  • Opcionális, de ajánlott fújáshoz: védőruházat (arcmaszk, védőszemüveg, kesztyű), és olyan ruházat, amit már nem veszünk fel randizni, koktélpartira, munkába járni, sőt iskolai ballagásra sem. Festéksprayt csak jól szellőztetett helyiségben használjunk és kövessük a dobozon feltüntetett előírásokat.

Elkészítés:

Akrillal:

Hígítatlan festékkel lefestjük a kagylókat, kb 2-3 rétegben, rétegenként várjuk meg, míg megszárad. Én kívül és belül ellentétesen variáltam a színeket, tehát, ami kívül kék, az belül zöld.
Keverhetjük is a színeket, így pl türkiz, vagy köztes árnyalatokat is elérhetünk.

Festékspray-vel (a képeken ezüstre festett kagylók így készültek):

Egy nagyobb kartondobozt kibélelünk újságpapírral, rárakjuk a kagylókat. A festéket a dobozon feltüntetett ideig felrázzuk, majd rövid, de egyenletes jobbról balra (vagy balról jobbra, vagy is-is) mozdulatokkal a szórófej lenyomásával felvisszük a festéket. Egy-egy oldalirányú mozdulat után emeljük fel az ujjunkat a szórófejről, így nem pocsékolunk, és kevésbé folyik meg a festék. Ha készen van, gyönyörködjünk.
Hagyjuk megszáradni. Ne molesztáljuk, mert egyrészt lejön a festék, másrészt nem szedi le az ultraderm sem a kezünkről, tapasztalat. (A hígító pedig eléggé büdös.) Ha megszáradt, akkor is gyönyörködjünk.

Tehát. 24 óra elteltével elkészülnek az immáron száraz, tündöklő fényes, metál kagylóink, amiket helyezhetünk üvegtálba, pohárba, bármilyen lehetőleg egyszerű, vagy átlátszó tálcára is. Nálunk egy betonból készült levélben kaptak helyet, és a fürdőszobában fognak lakni.


Tök egyszerű. Kipróbálod?



Megjegyzések