Pöttyös neszesszer lépésről lépésre


   Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek őrült káosz uralkodik a táskájában. Általában fél óráig keresek valamit, mert a nagy rohanásban sosem tudom, hová tettem a táskámban. Aztán van úgy, hogy néha rábukkanok egy-egy rég nem látott ismerős ajakápolóra, vagy cukorkára, kétszázasra, ezek kellemes meglepetések. De jobb érzés, amikor minden a helyén van. Ez a kozmetikai táska tökéletes rendszerezésre, kisebb-nagyobb kivitelben gyógyszeresnek, sminkesnek, apróságok egy helyre rejtésére. Bruttó másfél óra, és kész is.








Egy A4-es méretű anyagdarabbal kezdtem, ez volt a szabásminta :)
A színével lefelé fektetve felhajtottam a jobb oldali csücskét a képen látható módon, majd levasaltam.
(A képek kattintásra nőnek)



Ezután kimértem a képen jelölt helyen 2-2 cm-t, és ismét levasaltam.
A jobboldali szélek legyenek párhuzamosak a baloldalival, az alsó pedig a felsővel.





Majd jobb-és baloldalon is levarrtam a vasalás mentén, 1-1 mm-rel bentebb.
 A fenti három lépést(felhajtás-levasalás-levarrás) megismételtem az anyag baloldalán is.
 Megfordítottam az anyagot, és levágtam az oldaláról, és az aljáról a felesleges kilógó széleket. Így egy téglalapot kaptam, ez lett a neszesszer alapja.
A neszesszer alapjával megegyező méretben kiszabtam még egy külső anyagot, két bélést, és mivel nem volt elég hosszú a cipzáram, a külső és a bélésanyagból két-két a cipzár szélességével kb. megegyező (kicsit szélesebb), olyan 5-5 cm hosszú csíkot.
A cipzár meghosszabbításához a következőt tettem.
A bélésből vágott csíkot színével felfelé, erre a cipzárt felfelé, majd a külső anyagot színével lefelé összevarrtam a cipzár fogainak végénél, mindkét oldalon. .
 Ezután kifordítottam, majd levasaltam
Beállítottam a cipzárt a külső anyag és a bélés közé a képen látható módon, majd levarrtam az anyag külső szélén.





Kihajtottam, majd a képen látható módon a másik oldalon is összeállítottam a téglalapokat, és levarrtam a külső szélén.




Ezután az egészet kihajtottam, és levasaltam, majd letűztem a cipzár mentén




Ha a cipzár nem fér el a varrógép talpa alatt, vagy netán nincs cipzárvarró talp a varrógéphez, akkor a képen látható módon megoldható a cipzár bevarrása.
A nyitási szélesség feléhez húzzuk a cipzárt, és elkezdjük levarrni. Mielőtt a cipzár kocsijához érünk a talppal, a varrógép tűjét az anyagban hagyva felemeljük a talpat, az anyagot elfordítjuk 90°-kal, a cipzár kocsiját elhúzzuk, az anyagot visszafordítjuk eredeti állásba, és visszaengedjük a varrógép talpát. 


Ha a letűzés is készen van, összeillesztés és összevarrás előtt a cipzárt félig nyissuk ki, másként nem fogjuk tudni kifordítani a táskát. A bélés színét a béléssel, a külső anyag színét a külsővel összeillesztjük, és a cipzárnál a képen ponttal jelölt helyeket egymáshoz illesztve megtűzzük gombostűvel, hogy  a helyén maradjon.

Ez már a finis, a képen vonallal jelöltem az összevarrás helyét. A bélésen hagyunk egy kis lyukat, kb 6-8 cm-t, amin majd kifordítjuk az egészet.









A bélésen hagyott kis lyukon kifordítjuk.





A bélésen hagyott lyukat bevarrjuk, kézzel, vagy géppel, a lényeg az, hogy a bélést ne varrjuk hozzá a külső anyaghoz.




Végül kifordítjuk az egészet a színére. És készen is vagyunk :)








Jó varrogatást!




Megjegyzések