Céklachips, céklapor házilag

Céklapor? És az miért jó?

Mert táplál, vérképző, jó hatással van a májra, és tele van antioxidánsokkal, emellett vitaminokkal, valamint ásványi anyagokkal. Nem utolsó sorban nagyon jó természetes ételszínezék, tehát sütemény tésztájába, sütikrémbe, muffinba, ajakbalzsamba, sőt só-liszt gyurmába is keverhetsz belőle.

Az elkészítése nagyon egyszerű, hasonlóan készült, mint a házi ételízesítő keverék, de ez utóbbira majd visszatérünk egy másik posztban.

Nyilván nem én találtam fel a spanyolviaszt, millió helyen találni az interneten céklachips és céklaporrecepteket. Ez az én verzióm, saját kertben nőtt házi céklával, uborkaszeletelővel és gázsütővel.

A megmosott, meghámozott céklát uborkaszeletelővel vékonyra felszeleteltem, és sütőpapírral kibélelt tepsikbe sorakoztattam, figyelve arra, hogy ne érjenek egymáshoz. A gázsütőt 130 fokra előmelegítettem, és kb másfél, két óra alatt (ez idő alatt azért folyamatosan figyelgetni kell, nehogy megégjen,) készen volt a rózsasziromszerű céklachips. Akár így is lehet fogyasztani. Az íze szimplán finom céklaíz, talán kissé fémesebb utóízzel, mint nyersen.

Ha porrá akarod őrölni, egyszerűen egy aprítógépben vagy kávédarálóban lehet porítani, ha finomabb porra van szükséged, szitáld át egy sűrű lyukú kis szűrőn. Felhasználásig tartsd légmentesen záródó edényben.

Két közepes céklából kb. két púpos evőkanálnyi mennyiség lesz.

Megjegyzések